Már 1 és fél hónapja nyaralok Michaelnél.Olyan,mintha még csak tegnap jöttem volna...Vele repül az idő!Annyit szórakozunk...Múltkor lebukott!
Az egész úgy kezdődött,hogy itthon unatkoztunk.Michael felvetette,hogy menjünk el moziba.Én azt mondtam neki,hogy menjünk.Gondoltam,legalább nem ülünk itt azt nézzük feleslegesen a TV-t.Mike álneve Dave lett.Elmentünk a moziba.Jegyet váltottunk,és beültünk.Egyszer véletlenül a "Dave" helyett "Michael"-t mondtam,és ezt meghallotta egy kislány.Elkezdte méregetni Michaelt,és a végén körbefutott mindenhol,hogy itt van Michael Jackson.Na,a film végére már futottunk a rajongók elől!
És még nemrég történt ugyanilyen eset...Megint moziban voltunk.Csak Mike most álbajuszt vett fel,öregembernek öltözött,hogy előreengedjenek minket.A bajusza sajnos épp lecsúszott,és...Huu,a biztonságiak szabadítottak ki a rajongók közül!
Voltunk egyébként lent a vidámparkban is,megint felültünk a hánytatótálra egy csomószor,már kezdem megszokni...
Meg vizibomba-csatáztunk...Szokás szerint megint vizes lettem.
És megismertem Macaulay Culkint is,meg Mike unokatesóit is...Egy csomószor belöktük Mike-ot a medencéjébe is!Olyan aranyos volt vizesen!El sem tudom mondani,mennyire!
Na de Michael sok történetet mesélt.Elmondta,milyen volt az első karácsonya,amit Elizabeth Taylor csinált neki.Elmondta,hogy mulatságos volt,mikor felbontották az ajándékokat...Kapott 4 Super Soakert is!De azt is mondta,hogy bűntudatot érzett,és felment az ajándékbontások után sírni...Úgy sajnáltam szegénykét,olyan érzékeny!
Oh,de ez nem olyan lényeges...A lényeg a mai nap!
Ma korán keltünk fel.Michael nagyon fáradt volt,mert hajnali 2-ig néztük a kedvenc filmünket,és 8-kor már fel is keltünk.
-Mike,nagyon fáradt vagy,menj,feküdj még vissza!És egyébként is,nagyon vöröslik a szemed is!-mondtam neki aggódva.
-Áhh...Nem kell...aggódnod...-mondta akadozva a fáradtságtól.
-De akkor is,Mike,mész,és visszafekszel!-mondtam neki szigorúan.
Azzal megfogtam a derekánál,és már vonszoltam is be.Mikor ledöntöttem az ágyra,már aludt is.Gyorsan betakartam,és kisurrantam a szobájából.Hadd aludjon...
Közben én is lefeküdtem,mert én is álmos voltam nagyon.Álmomban felidéződtek bennem a régi autóbaleset emlékei.Éppen azt a részletet álmodtam meg,hogy a baleset után édesapám még beszélt hozzám.
-Eli...Elizabeth...!Neked...nem...én...va...vagyok...a vér...vérszerinti é...édes...-mondta haldokolva,de a végét már nem tudta elmondani,mert meghalt.
Ekkor felébredtem,és felordítottam.
-NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM!!!-ordítottam sírva.Össze voltam törve,és zokogtam.
Ekkor berontott a szobámba Michael.Aggódva odaült az ágyam mellé,és megölelt.
-Mi a baj,Liz?-kérdezte aggódva,miközben simogatott.
-Meg...Megálmodtam,hogy...hogy mit...mit mondott é...édesapám,mielőtt meg...meghalt.-mondtam akadozva,és a végén elkezdtem zokogni.
-És mit mondott?-kérdezte vígasztalóan és félve Michael,mert tudta az igazságot.
-Azt,hogy...hogy nem ő a vérszerinti édesapám.-mondtam összeszedve minden erőmet.
Michael megijedt.Láttam az arcán az ijedtséget.Meg is kérdeztem tőle:
-Michael,most miért ijedtél meg?Nem mondtam semmi olyan dolgot,ami félelmetes lett volna...-csodálkoztam.
Egy darabig habozott,hogy elmondja-e az igazat,de végül rászánta magát.
-Figyelj,Liz.El kell mondanom neked egy fájdalmas igazságot.-Kezdte félve.
-Mit?Ugye,nem rossz rám nézve?-kezdtem félni,de Mike átölelt,és ez megnyugtatott.
-Hát,ezt döntsd el te.De annyit ígérj meg nekem,hogy nem fogsz hisztizni...Rám nyugodtan haragudhatsz majd,de ez akkor sem az én hibám volt.-mondta nemes egyszerűséggel Mike.
-Megígérem,csak mondd már,mert megöl a kíváncsiság,Michael!-mondtam szigorúan.-Kééérleeek!-vágtam egy helyes kis fejet.
-Mondom is.Az állítólagos édesapád igazat mondott.Mert én ismerem az igazi édesapád.A vér szerintit.-Mondta Michael titokzatosan.
Megijedtem,vajon ki lehet az...Rossz ember?Vagy talán elhagyott minket?Vagy miért nem foglalkozott velem eddig?
-És ki...ki az?-kérdeztem habozva.
-Nagyon úgy tűnik...Sőt,tudom biztosan,hogy...-habozott Mike.
-Hogy?HOGY???!!-már remegtem az izgatottságtól.
-Hogy...hogy én vagyok az apád.-bökte ki végre.
Lebénultam.Egy percig csak néztem magam elé...Tényleg Michael az apám?És ezt honnan tudja?Hirtelen eszembe jutott,hogy megkérdezem tőle.
-És ezt honnan tudod,Michael?-kérdeztem óvatosan.
-Onnan,hogy voltam DNS-vizsgálatra.Ott volt a te DNS-ed is.És akkor,megnéztük az enyémmel,és egyezett.-magyarázott.
-Huu,az...szép.A történetem mi?Hogy kerültem a nevelőszüleimhez?-kérdeztem,kíváncsian várva a választ.
-Akkor most nem is haragszol rám?-értetlenkedett Mike.
-Az attól függ.Na mondd csak szépen el a történetemet,légyszii!-kértem szépen.
-Háát...Nekem volt egy feleségem,és ő volt a te édesanyád.Miután megszülettél,elhagyott,és azután nem is tudtam,mi van veled,hol vagy...Pedig sokat érdeklődtem.Közben pedig ő bedugott téged egy árvaházba...Aztán ott nevelkedtél kb. 1 éves korodig,és akkor fogadtak örökbe a nevelőszüleid.Aztán 4 éves lettél,és volt az az autóbaleset.Te túlélted,szegény nevelőszüleid nem,nyugodjanak békében.És akkor kerültél át nagybátyjádékhoz.Mikor állást ajánlottam William bácsikádnak,ő elfogadta,és onnantól fogva mi jó barátok voltunk.Mesélt rólad...Én kérdeztem a neved,ő mondta,hogy Elizabeth Jacksonnak hívnak.Na ez nekem különös volt,rémlett,mintha így hívták volna az elvitt kislányomat is.Utánad néztem,mint mondtam,elvégeztettem a vizsgálatokat.Azóta el akartam neked mondani,de nem volt bátorságom,féltem hogy megharagszol rám.Haragszol rám?-hadarta el.
-Dehogy haragszom!Mi okom lenne rá?De ugye,te sem haragszol rám,mert így kiszedtem belőled?-aggódtam.
-Nekem nem lenne rá okom!Nem haragszom,ugyan miért?-mondta Mike.
Megöleltük,megpuszilgattuk egymást,és attól a perctől fogva mi voltunk a tökéletes család...Apa és lánya végre egymásra talált.
