1991-et írunk. Michael most harminchárom éves, Daisy kettő, majdnem három éves, én huszonkilenc éves vagyok, pont annyi, amennyi Michael volt a Bad idején. Erről jut eszembe... Most, nemrég kiadta a Dangerous című albumát, ami nem sikerült rosszul, de nem is olyan jól. Mivel tudta, hogy még mindig a rajongói közé tartozom, adott nekem egy példányt az összes eddigi albumából. Ááá, most olyan jól néz ki! Itt van néhány kép róla:
Ugye, milyen aranyos? Hát nem hiába imádom én ennyire!
A Black or White dal videójának a forgatásán ott voltam. Mondanom sem kell, hogy sokszor nevettem, főleg, mikor Michael oda jött hozzám, és azt mondta, kövessem. Kezét fogva mentem vele, és oda vitt John Landis rendezőhöz. Felvett a földről egy poharat, amiben valami folyadék volt, megfogta John nyakkendőjét, és belemártogatta... A csávó olyan fejet vágott, hogy én majdnem megszakadtam a nevetéstől. Michael is nevetett, és dülöngéltünk, mint a részegek, egészen addig, míg össze nem fejeltünk. Azután már inkább fájdalmasan fogtuk a fejünket, és masszíroztuk a lüktető, fájdalmas részt. Egyébként még torta csatát is rendeztünk, természetesen Macaulay Culkin is besegített. Ahogy Michaellel eljátszották, hogy fogja az arcába vágni Johnnak az egyik tortát Mac, elkapott a röhögőgörcs. Michael már rögtön állt is fel, hogy megnézze, jól vagyok-e.
- Semmi... Baj... Drágám... Hihihihi - mondtam nevetve.
Michael a helyemre támogatott, és leültem az asztalhoz. A röhögőgörcsöm már elmúlt, és azt vettem észre, hogy John leült az asztalhoz. Mosolyomat próbáltam elrejteni, és szerencsére sikerült is. Michael John mellé állt, és elkezdett neki magyarázni. Ekkor Mac beszaladt, és elkezdte John vállát bökdösni. Mikor a rendező felé fordult, az arcába vágta a tortát. Elkezdődött a kaja csata. John felállt, és Michaelnek hajított egy tortát. Én játékosan John felé dobtam egyet, de közben éreztem, hogy valaki hátulról megdob eggyel. Ráadásul pont a hátsó felemet! És ami még rosszabb, fehér volt a torta krémje, és fekete nadrágban voltam... Hátra fordultam, és láttam, hogy Michael nevetve áll mögöttem. Megfogtam egy doboz tejszínhabot, és a testére céloztam vele. Ő közben egy másik doboz tejszínhabot fogott meg, és a szájába nyomta, majd rátapasztotta egy pillanatra az enyémre. A szám teljesen tejszínhabos volt mindenhol. Közben én kihasználtam az alkalmat, és Michael arcába fújtam egy kicsit. Ő is belefújta az enyémbe, és a végén már egymást dobáltuk a megmaradt tortákkal és fújtuk a másikra a tejszínhabot. Michael hirtelen intett, és a csata véget ért. Szegény Johnt mi ketten két oldalról támogattuk ki, mert nem látott semmit az édes, ragadós dolgok miatt. Közben rázott minket a röhögőgörcs, ahányszor ránéztünk a rendező úrra. Végül is bevitte Michael a férfi mosdóba, én meg kint megvártam. Szerencsére egy öltöző volt a mellékhelyiséggel szemben, így mi oda bementünk a szerelmemmel. Kettecskén. Szedtem az arcomról egy kis tejszínhabot, beleraktam a számba, és összekentem Michaelt.
- Háhá! Most visszakaptad! - nevettem.
Ő is nevetett, majd nem törődve vele, hogy milyen krémes a hátsó felem, az ölébe ültetett. Szinte rögtön meglátszott a nadrágján, ráadásul pont ott!
- Michael... Normális vagy? Azt fogják képzelni, hogy... Hogy... Tudod - vigyorogtam rá.
Csak nevettünk, aztán egymásra néztünk. Imádtam az ölében lenni, olyan kényelmes volt, és olyan jó... Aztán már majdnem megcsókoltuk egymást, mikor benyitott John.
- Óóó, látom, dúl a love - kacsintott ránk.
- John! - nevetett Michael.
Felálltunk, és John nyomában újra elindultunk vissza a csata helyszínére. Eltakarítottuk a sok üres edényt meg a sok kajamaradékot, és indultunk haza. Mikor már otthon voltunk, szemben találtuk magunkat anyáékkal. Majdnem minden nap itt voltak, játszani a kis unokájukkal. Mikor megláttak minket Michaellel olyan krémes ruhában, mintha felrobbantottunk volna egy cukrászdát, menten az arcukra fagyott a mosoly.
- Hát ti meg mit csináltatok? - kérdezte megrökönyödve anyám.
- Torta csatáztunk - nevettem el magam.
- De akkor neked hogy került a hátsó feledre a krém, Michaelnek pedig a... khhm, szóval, oda? - értetlenkedett.
- Hát, rám úgy került, hogy Michael oda dobott egy tortát... Michaelre pedig úgy került, hogy az ölébe ültem.
- Jaaa, értem.
Egyébként Michael így nézett ki a csata után:
És itt egy közös kép is (én nem álltam oda, nem volt kedvem mutatkozni teljesen majszosan):
- Ha nem gond, anya, én addig elmegyek átöltözni - ordibáltam le a lépcsőről.
Férjemmel a nyomomban vágtattam felfelé a lépcsőn, és a szobába érve rögtön leöltöztem egy bugyira és egy melltartóra. Michael - szokásos módon - mögém állt félcsupaszon, és végig simított testemen.
- Gyönyörű vagy, mint mindig - suttogta a vágytól elfúló hangon.
Hátra fordultam, megragadtam a nyakát, és az ölébe ugrottam. Ő vette a lapot, és megfogta a két combomat. Megcsókoltuk egymást, de nagyon szenvedélyesen, és letett az ágyra...
***
Daisy felsírt. Ezek szerint megint nem tud aludni. Kikászálódtam az ágyból, és odasétáltam a szobánkban álló kiságyhoz. Az ölembe vettem a kislányomat, és csendesen énekelgetni kezdtem neki. Rögtön el is aludt. Már megint anya fektette le... Daisy csak akkor tud nyugodtan aludni, ha Michael vagy én fektetjük le. Óvatosan vissza helyeztem gyermekemet a kiságyába, és vissza bújtam az imádott férfi mellé. Ébren volt, mint mindig, ha a kicsi felsírt. Oda bújtam a mellkasához, mire ő magához húzott, és puhán megcsókolt. Ilyenkor kettesben tudtunk lenni, mert Daisynek sok igénye volt. Mintha csak az apját látnám... Ő is mindig sok mindenre igényt tartott. A kicsi azért elég szépen fejlődik, már látszik, hogy egész életében ugyan olyan gyönyörű szemei lesznek, mint az apjának. Ennek örültem, mert ha az én szememet örökli, nem tudom, mit csinálok... Mi a jó a zöld szemben? Na mindegy... Michael karjaiban visszaaludtam. Álmomban újra átéltem azt a délutánt, mikor a gyermekünk megfogant.
